Magyarország - Lengyelország 71:37 (1984)2016.12.08. 13:14, V.Attila
Papp Zsolt volt a legjobb
Aki már valaha is szagolt egy kevéske metanolt, az szombaton este igencsak felkapta a fejét, amikor meghallotta a hírt, rádióban, tévében: a magyar salakmotoros válogatott Debrecenben nagyarányú, 73:35-ös győzelmet aratott Lengyelország együttese ellen. Az eredmény nagy meglepetés, mert köztudott, hogy a lengyelek milyen rangos helyet foglalnak el az eb-ben a sportágban. Ez akkor is igaz, ha tudjuk: a lengyel csapatban nem szerepelt nagy kiválóságuk, Jancarz, Huszcza, Proch és Jankowski, itt volt viszont a VB-döntős Rembas és Nowak is. Ezek után érthető volt, hogy kíváncsian vártuk a miskolci folytatást, az "ismétlést", és érthetetlen, hogy minderre oly kevesen voltak kíváncsiak.
Nos, az ismétlés jól sikerült. Igaz, a vasárnap délelőtti miskolci versenyen a magyar csapat a szombatitól két ponttal kevesebbet szerzett, de így is fölényes, meggyőzően biztos 71:37 arányú győzelmet aratott. A hazaiak külön örültek annak, hogy a magyar válogatott magasan legeredményesebb tagja a miskolci Papp Zsolt volt, aki hat futamából ötöt megnyert, egyben pedig második lett, csak Plech tudta egyszer megverni.
Vegyük sorra! A 18 futamos, úgynevezett tesztverseny első három futama után a magyarok már 13:5-re vezettek. Az első 5:1-es győzelmet Sziráczki J. és Papp aratta. (a hat versenyző ugyanis három prába sorolva, lényegében kétfordulós körmérkőzést vívott egymással). A "félidőben", azaz a 9. futam után az előny már 16 pont volt (35:19), miután a lengyeleknek az első kilenc futamból csak háromban sikerült döntetlenre (3:3) motorozniuk, míg a többit vesztették. Feltűnt, hogy a vendégek éppen a két nagymenőt cserélgették a végül igen eredményes tartalékkal. Rembas például első futama után többet nem is állt rajthoz. Ezidőben a tartalék Kasprzak produkálta a legjobb futamidőt (77.53 mp.).
A második "félidő" a Petrikovics - Tihanyi pár --most már váratlan --1:5 arányú vereségével kezdődött, ezután ismét nem termett babér a lengyeleknek. A napi pályacsúcsot is elvették a lengyelektől, előbb Adorján (76.51), majd Papp Zsolt (76.50), s ez így is illett! Sorozatban nyertük a futamokat a 11-től, s csak az utolsó volt döntetlen. A verseny egyébként már a 13. futamban eldőlt, amikor Adorján átesett az elcsúszott Plechen, akit ezért -- mármint a lengyelt -- kizárták, s a FIM szabály szerinti bírói döntéssel 5:1 lett a magyarok javára, s megszületett a már behozhatatlan előny.
Nagyszerű siker, szép győzelem, méltőó befejezése az évi salakmotoros szezonnak!
Magyarország: 71
-
Petrikovics József - 11+1 (3,2*,2,0,1,3)
-
Tihanyi Sándor - 10+1 (1,3,1*,1,3,1)
-
Adorján Zoltán - 13+1 (3,2,3,3,2*,-)
-
Hajdú Zoltán - 10+2 (1,1*,1,2*,3,2)
-
Papp Zsolt - 17 (3,3,2,3,3,3)
-
Sziráczki József - 7+3 (2*,1,-,2*,-,2*)
-
Bódi László - 3+2 (1*,1,1*)
Lengyelország: 37
-
Zenon Plech - 5+1 (ef,-,3,2*,f/ex,-)
-
Grzegorz Dzikowski - 7 (2,0,0,3,1,1)
-
Boguslaw Nowak - 5 (0,0,0,1,2,2)
-
Jerzy Rembas - 2 (2,-,-,-,-,-)
-
Maciej Jaworek - 9 (0,1,2,1,2,3)
-
Jan Krzystyniak - 1 (1,ex,ef,0,0,0)
-
Zenon Kasprzak - 8 (3,2,3,0,ef,0,0)
Futamok:
1. Petrikovics, Dzikowski, Tihanyi, Plech (ef) 4:2
2. Adorján, Rembas, Hajdú, Nowak 4:2 (8:4)
3. Papp, Sziráczki, Krzystyniak, Jaworek 5:1 (13:5)
4. Kasprzak, Adorján, Hajdú, Dzikowski 3:3 (16:8)
5. Papp, Kasprzak, Sziráczki, Nowak 4:2 (20:10)
6. Tihanyi, Petrikovics, Jaworek, Krzystyniak (ex) 5:1 (25:11)
7. Plech, Papp, Bódi, Dzikowski 3:3 (28:14)
8. Kasprzak, Petrikovics, Tihanyi, Nowak 3:3 (31:17)
9. Adorján, Jaworek, Hajdú, Krzystyniak (ef) 4:2 (35:19)
10. Dzikowski, Plech, Tihanyi, Petrikovics 1:5 (36:24)
11. Adorján, Hajdú, Nowak, Kasprzak 5:1 (41:25)
12. Papp, Sziráczki, Jaworek, Krzystyniak 5:1 (46:26)
13. Hajdú, Adorján, Dzikowski, Plech (f/ex) 5:1 (51:27)
14. Papp, Nowak, Bódi, Kasprzak (ef) 4:2 (55:29)
15. Tihanyi, Jaworek, Petrikovics, Krzystyniak 4:2 (59:31)
16. Papp, Sziráczki, Dzikowski, Kasprzak 5:1 (64:32)
17. Petrikovics, Nowak, Tihanyi, Kasprzak 4:2 (68:34)
18. Jaworek, Hajdú, Bódi, Krzystyniak 3:3 (71:37)
H. K.
Forrás: Ládi Károly
|